Vágásit vissza!

Belefutottam pár magyar sikerszappanba. Mármint szappanoperára gondolok. Meg kell állapítsam, hogy se a szerző, se a rendező nem dolgozik azon, hogy kitágítsa a szakmája határait, de a szereplők alulmúlhatatlanok. Lehet, hogy a dél-amerikai szappanoperák színészei is ilyen rosszak, és csak a profi szinkronszínészek dobják fel a produkciót, de azért az, amit a Jóban-rosszban és a Barátok közt előadói képesek elénk… hányni, az utánozhatatlan.

Különösen érezhető ez olyankor, amikor egy jól kinéző, később, hirtelen fölvett tehetségtelen fruska kerül szembe egy már az elejétől a sorozatban játszó tehetséges, hivatásos színésszel. Különösen élesen érezhető ez a veszekedéseknél, ahol van A-karakter, aki nem egy színész, hanem a karakter, aki éppen majd föl robban, és ott áll vele szemben B, aki meg egy ember, aki egy épp hogy betanult szöveget mond vissza, aminek csak a szavait érti, a mondatait már nem, és ennek megfelelően hangsúlyoz. Borzalmas…

Eszembe jutott Vágási Feri. Az a szerencsétlen figura, akin mind a mai napig jókat derülünk, és újra-és-újra nézzük az esetlen jeleneteit a jútyúbon, no de ott nem az a baj, amit Nemcsák Károly alakít, hanem az a mókás, hogy mennyire egy topa karaktert találtak ki neki. Szegény Vágási Feri olyan egyszerű, hogy csoda az is, hogy megérti, hova kell felcipelnie a bútorokat. Hogy szédíthetett magába egy tanárnőt?… (No persze együgyűsége nem látszik a részek végén lévő kis filozófiai megszólalásaiban, ami valljuk be, bár a Szomszédok védjegye volt, mégiscsak az egyik legborzasztóbb dolog, amit a sorozatukkal tehettek a készítők.)

Mindez megmutatkozik abban is, hogy gondolkodás nélkül tudtam leírni, ki alakítja Vágásit, mint ahogy könnyedén jön a Berényi Miklós – Szőke Zoltán párosítás is. Szőke Zoltán, aki szintén az egyik gyilkosa a sorozatnak. Nem azért, mert rossz, hanem mert jó. Ha egy egyöntetű szar lenne a képernyőn, akkor mégiscsak megszoknánk a rész végére, hogy itt ez a színészet csúcsa, több érzelmet, lendületet, beleélést, hitelességet ne várjunk… de előbb-utóbb mindig megjelenik Szőke Zoltán, akiről tényleg elhisszük, hogy ő Berényi Miklós, a minden hájjal megkent üzletember; akivel úgy beszélnek mások, mintha a tenyerükből olvasnák fel a válaszokat, de ő mégis – ahelyett, hogy valami átverést sejtene – értelmesen társalog velük, holott benne már rég villognia kéne a vészjelzőnek: Ez biztosan hazudik! (Ilyenkor a saját karaktere is megbicsaklik!)

Szóval színészeket a szerepekbe! Minőséget a képernyőre! Szövegírót a szövegkönyvhöz, rendezőt a székbe! És ha már nincs mit mondani, hagyjuk az egészet a fenébe, akkor is, ha még meghozza az árát!

This entry was posted in Reakció and tagged . Bookmark the permalink.