Futottak még

Richárdnak

A férfi futott. Úgy szedte a lábát, ahogy csak bírta. Távoli, rémisztő, éles hangként hallotta saját lihegését. Futott, ahogy csak tőle tellett, mert az életéért futott. Mögötte loholt, három, vagy négy csavargó, ő pedig futott.

A férfi futott. Most is. Mindig. Reggelente. Hosszú kilométereket futott, hogy formában legyen. Hajnalban kelt, nem ivott kávét, futott. Mire a párja kimászott az ágyból, ő már lefürdött, és készítette a reggelit.

A férfi futott. Este volt, sötét éjszaka. Mindig ilyenkor futott. Az iroda fárasztó volt és kemény, ezért ő este futott. Mikor beállt a tél, álmatlanul forgolódott.

A férfi futott. Hónapokig gipszben volt a lába, aztán mankóval kellett járnia még egy évig. Most letehette, és ő futott.

A férfi futott. Futott, mert fájt. Futott, mert a szívét kitépték, sárba tiporták és leköpdösték. Fájt, sajgott a mellkasa minden reggel, délben és este. De ha futott, nem volt fájdalom, csak nehéz lélegzet, ingadozó képek és keményedő izmok. A férfi felejtett, mert futott.

A férfi futott. Futott, mert szeretett, és mert akit szeretett, az szintén futott. Futott, mert hintázó lófarokkal a szíve előtte futott.

A férfi futott. Futott, mert a főnöke nem futhatott. Mert a főnöke régen sokat futott, de tönkrement a csípője, és többet nem tudott. A férfi futott, mert a főnöke mindent elvehetett tőle, mert megalázhatta, mert a férfi rá volt utalva, de a főnöke akármit is tett, többé már nem futhatott.

A férfi futott. Futott, mert már elkésett, és mert ma nem késhetett. Futott, mert a jövője volt ott, ahová futott.

A férfi futott. Futott, mert már csak méterek voltak a célig, és mert a célon túl aranyat kapott. Nem volt világ, csak a méterek, a lába, a levegő. Nem volt más, csak hogy ő az első, és hogy a cél már itt van, és más nincs ott, ahol ő. Futott, mert egy élet munkája volt mögött, és hét másik férfi, akik mögött ott volt ugyanez a munka. A férfi futott, és az idő vánszorgott csupán. Minden pillanat annál lassabb volt, minél gyorsabban futott.

A férfi futott. Futott, mert rajtszámot akasztottak rá, és mert előtte is és mögötte is egy rajtszám futott. Hosszú órák óta futott. Már nem tudta mennyit futott eddig és mennyit fut még, de futott.

A férfi futott. A férfi futott, mert tudta, ha egy pillanatra nem futott volna, akkor nem fut már soha többé. Nem volt már más, csak a kőkemény vádli, a merevedő comb, a szétrázkódott gerinc, az elfáradt nyak, a jegesre hűlt karok, a vizenyősre szottyadt tüdő, és a porrá száradt torok. A férfi mégis tovább futott.

A férfi futott.

This entry was posted in Irodalom, Novella and tagged , , , . Bookmark the permalink.