Konklúzió

Van az úgy, hogy az embernek egyszer csak nincs valamije. Ilyenkor sok megoldási lehetőség akad: elmegy, és vesz; készít magának; keres és (reméli hogy) talál; imádkozik érte. Na, én az elsőt választottam. Elindultam tojásért, hajnali fél egykor.

Szerencsére Budapesten ez nem Mission: Impossible, elsétáltam a sarki éjjelnappaliba. Az ajtó zárva, kis kémlelőn kell beszólni, és kérni.

Megjelenik az eladó. Jó kiállású, negyvenes férfi, zöld, borsodis mezben.

– Mit adhatok?
– Tojás van?
– Van.
– Kérek 10-et, egy tejet, és egy lekvárt. – ha már lúd…
Rám sandít. Nagyon néz. Látom, ahogy bent forognak a kerekek.
– Fél egykor? – kérdezi.
– Igen. – mondom én.
Elindul. Hoz egy lekvárt. Megáll. Méreget. Hozza a tejet és a tojást. Lerakj a tejet. Elgondolkodik. Épp adná a tojást, amikor megáll a mozdulatban, rám bök a mutatóujjával, és azt mondja:
– Maga nős.

This entry was posted in Életem napjai and tagged , . Bookmark the permalink.