A szerencsemegmaradás törvénye

Első lépésként vettem a babonákat, amik alapján szerencsések lehetünk. Hát van bőven. De most nem foglalkoznék, csak a madárral, a lóherével, a patkóval, a tizenhárommal, a fekete macskával, az üvegtöréssel… Azt hiszem, több említésre méltó nem jut az eszembe.

Tisztázzuk az állítást: A szerencse nem valami változékony, mérhetően alaktalan, pulzáló erő, hanem egy állandó. Ahogy az energia. Tehát, ha valakinek szerencséje van, akkor a nála feltoluló többletszerencse valakinél hiányt fog okozni.

Ott van mindjárt az alappéldául szolgáló madár. Na, az a madár letojja a fejünket, és nekünk ettől irtó nagy szerencsénk kell, hogy legyen. Neki meg valami balszerencséje lesz… Mondjuk, ha rossz hangulatba talál el engem, felkapok egy követ és ledobom vele. Ha eltalálok egy – az alakja miatt – előre kiszámíthatatlan aerodinamikai tulajdonságú kővel egy repülő madarat, nekem piszok nagy mázlim van, neki meg nem éppen…

A lóherék az evolúció nyűgös időszakaiban úgy találták, a legjobb, ha három levéllel koronázzák szárukat, és ekképp ez a tulajdonság dominánssá vált bennük, de recesszív tulajdonságként a háromnál többlevelűség is megmaradt. Így belebotlani egy négylevelű lóherébe tényleg szerencse, hisz még jó, hogy egyáltalán a felmenői egymásba botlottak! Ugyanakkor neki ez szerencsétlenség, hiszen én eztán őt leszakajtom, és a gomblyukamba, kalapomba, imakönyvembe, Bibliámba teszem, hogy nekem tartósan szerencsém legyen. A halálnál nagyobb, több szerencsétlenség épp ezért nem is fogja érni, mert furcsa lenne, ha a legnagyobb szerencsém közepén a kalapomon lévő lóherébe csapna a ménű.

Ha patkót találok, az már csak azért is szerencse, mert a magas fűben észrevenni egy kis vasdarabot nem túl egyszerű. Én már csak tudom, nemrég [url=http://www.balulap.hu/index-pt_id-23.html]törökként[/url] volt lehetőségem bőven nyílvesszőt keresni. De a lónak persze balszerencse, mert kényelmi és egészségügyi okokból van rajta a patkó, ezért nem jó neki, ha félig (egynegyedig) “mezit láb” kell csatangolnia, míg újra megvasalják.

Ha átmegy előttem egy fekete macska, akkor engem balszerencse fog érni. Őt meg (Amilyen piszok mázlija van!) biztos épp oda eszi a fene a kellő időben a kellő helyre, hogy egy véletlen felboruló tejszállító kamion az orra elé borítsa a macska-Kánaánt!

Én magam a tizenegyedik emeleten lakom, ám ha úgy számoljuk, akkor a földszint nem nulla, hanem egy, van egy nem használt, üres emelete… Hopp! Máris a tizenharmadik emeletre száműztem magam. Ez nem túl szerencsés. ([url=http://kommunikacio.btk.ppke.hu/dialog/?q=node/769]”Helyzete nem szerencsés”[/url]) Ha megnézem a vizsgáimon húzott tételeimet, akkor alá kell írnom, hogy kifejezetten szerencsétlen alkat vagyok. Tehát maga a szint szerencsés! (Azért ez a megállapítás egy kicsit nem szerencsés, mondhatni szerencsétlen következtetés…)

Na már most, az üvegtörés is szerencse. Nekem. Tehát, balszerencse az üvegnek. Ez így első hallásra oké, de miféle szerencséje/balszerencséje lehet egy élettelen tárgynak? Ha ürülékbe találok lépni, az is szerencse. A kupacnak meg balszerencse… Oké, oké, a kupaclétből, magából elkentem egy laposabb létre, de ez őt annyira zavarná? Nem hiszem… (Látott már valaki felháborodott bélsarat?)

Jó, szedjük össze. Hol rendben van a szerencsemegmaradás törvénye, hol meg nincs… Kivéve, ha az én szerencsefaktoromról van szó… Ha vagyok én, mint állandó szerencsehordozó, aki a világ dolgaival érintkezve lead, illetve felvesz némi szerencsetöltetet, akkor az én kilengéseimet kell vizsgálni…

Ha nemes egyszerűséggel le talál szarni egy madár, akkor azt az engem ért balszerencsét, hogy engem megilletett a egy könnyű röptű szárnyas szörnyeteg, valahol én visszaszerzem, valamilyen pozitív váratlan esemény formájában. Például a buszra szállva megszólít engem álmaim asszonya: “Látom rád nem igaz, hogy le se szarnak!” Hoppá, fél lépéssel beljebb vagyunk az ismerkedéshez!

A lóheréknél látható, hogy már az szerencse, hogy megtaláltam. Tehát, engem eztán balszerencse fog érni. Például, a nagy keresésben, mire hajlott háttal végigtúrtam a végtelen lóheremezőt, addigra már annyira nem tudom, hogy hol vagyok, hogy végül a kezemben egy négylevelű, apró növénykével halok éhen a zöld pusztaságban.

Az sem lehetetlen, hogy a megtalált, ajtó fölé szegezett lópatkó, az esti kapuzáráskor kilazul, és a fejemre esik.

A fekete macskától félő közönség annyira képes elvadítani ezt az állatot, hogy csoda, ha átszalad előttem egy. Tehát, eztán balszerencse ér, mondjuk a zebrán haladva a macska után nézve barátkozhatok egy kamion hűtőrácsával.

Összességében nézve a szerencsemegmaradás azt hiszem, egyes individuális létezőkre érvényes, és nem vándorol a különböző testek között. Sajnos… Különben, nekem is lehetne szerencsém!
[center][img]http://www1.istockphoto.com/file_thumbview_approve/2632061/2/istockphoto_2632061_design_elements_horseshoes.jpg[/img][/center]