Szerelmem, S. K.!

Az vagy nekem, mint este az ebéd,
amitől éjszaka furcsa álmok jönnek.
Oh, vajon hogy is szerettem beléd,
amikor sosem fogtam még a tőgyed!

Láttalak már egyszer pucér női bájjal,
és azóta játszom a kéjes képzelettel,
ahogy pajkosan, égbe emelt kezekkel,
kéjelegsz a rajtam lévő hájjal.

Hogyha találkozunk, mered hátamon a szőr,
úgy lennék tenálad bentlakásos masszőr,
hogy simítsam csodás, kéjes-szép testedet,
hogy éjszaka kiöntsem párnádra lelkemet.

Te vagy énnekem a földi, s égi jóság,
ezen a féltekén a legszebb nővalóság,
Te vagy énnekem minden, ‘miért élek,
hogy fogadj Magadba, csakis arra kérlek!