– Na mi van? – kérdezte.
Szállítója, a Magyar Turista, barátainak csak M. T., vagy Matu, szuszogott.
– Ideértünk.
– Hát csak hogy! – fakadt ki. – Már majd meg döglöttem odabent!
A Magyar Turista lassan vonszolta fel az utazóbőröndöt a lépcsőn. Az utolsó két foknál már fohászkodott. Megváltásnak érezte, hogy letehette végre, és a kerekein guríthatta tovább. Mégiscsak ez az emberiség legnagyobb találmánya, gondolta.
A szoba, ahova behurcolkodott, nem volt túl nagy. Kis ágy. Kis asztal. Kis élettér.
Nagy levegő, mély sóhaj, majd bezárta maga mögött az ajtót. Kinyitotta a bőröndöt. Abból egy fiatal férfi, a Turista szakasztott mása fordult ki a földre. Magzatpózba volt merevedve, arcán pedig ismét a születési fájdalom tükröződött. Nyaka ropogva fordult a társa irányába, aki alig győzte törölgetni homlokáról a verejtéket.
– Na mi van? – kérdezte.
Szállítója, a Magyar Turista, barátainak csak M. T., vagy Matu, szuszogott.
– Ideértünk.
– Hát csak hogy! – fakadt ki. – Már majd meg döglöttem odabent!
– Tulajdonképpen… – lihegett Matu – értem én, hogy miért én cipeltelek a reptéren, hiszen nincs útleveled, de azon a nyamvadt buszon már kiszállhattál volna!
A férfi felugrott, és ropogva nyújtóztatta a tagjait. Utána lágyan legyintett.
– Hagyd el, csak még egy jegyet kellett volna venni!
Matut elfutotta a pulykaméreg.
– Matyi! Én majd meg szakadok, te meg azon a pár fonton spórolsz?!
– Már az is baj, ha spórolok?! Tudod, hogy be kell osztanunk minden fillért! – védekezett színpadias nyugalommal – Oh, pardon, ha már az osztozkodásnál tartunk: Enyém az ágy!
– Azt felejtsd el! – Matu hangja kimért volt és jéghideg.
– Tudod mit, majd megosztozunk!
Matu fáradt volt veszekedni.
Leave a Reply