A f?szerkeszt? még mindig emlékezett minden pillanatra, apró mozzanatra, ami csak megesett. A mai napra halálpontosan és jól emlékezett. A szeme furcsa, réveteg módon bámult a sötétbe, ahogy újra- és újraélte az aznapi eseményeket. Közben mellette az egyik gép unott ritmusban pittyegett, arra gondolta, az a pulzusa, az ? szíve lehet, de akkor miért ilyen lusta és állandó?
Eszébe villant, ahogy megállt a szerkeszt?ségben a lét, röptében a légy, az óra mutatója, az utcai rikkancs hangja, a folyosó szélharangja, és minden ami haladni szokott, most állt és várakozott. Akkor kapta ?t el a görcs, a furcsa fájdalom, ami a gyomrából indult ki, rázta az egész testét, és összepréselte a tüdejét; akkor görnyedt kétrét; és akkor nem hitt a fülének.
El?tte hívatta be az egyik riportert, hogy az arcába vágja a munkáját. A fiatal férfi leült, és várt.
– Mi ez? – horkant fel mérgesen. – “Valami komoly baj van a világgal. Talán jön a világvége? X. Y. politikusunk, amikor kilépett a parlamentb?l azt mondta, hogy esik.” – olvasta fel — Ez nem hír! Egyáltalán, mi az, hogy “valami”? Mi az hogy “talán”, hogy süllyedhetett ide? És hogy lehetett azt írni konkrét név helyett, hogy “X. Y.”?
– Nem mertem leírni.
– De miért nem?
– Félek a következményekt?l…
– Milyen következményekt?l? Csak annyit állít: “azt mondta, esik”.
– De hát tényleg esett! – és jött a görcs.
[i]Megjelenet a [url=http://www.kislant.hu/]KisLANT[/url] 2007/4 62. számában.[/i]
Leave a Reply