Éjszakai élet

[imgl]http://www.vegas.com/nightlife/bars/images/vbar08.jpg[/imgl]Csendben ülök a pultnál. Megtörten, magamba fordulva lesek magam elé, és várom, hogy végre valami csoda történjen az életemben. Mert persze a csodák csak úgy történni szoktak. Alig, hogy ez átfut az agyamon, mit tesz Isten, történik is. Megszólít valami furcsa külsejű egyén.
– Lepukkant éjszaka, mi? – felszisszenek. Az hát.
– Kéne egy kis kreativitás mi? Fel kéne dobni az estét, mi?
– Magának meg mi köze hozzá? – hagyjon békén, különben sem úgy néz ki, mint aki jogosan árul kreativitást.
El?ször nem felelt semmit, majd kihúzott a zsebéb?l egy kis zacskót, tele valami ezüstös porral. Lecsapta elém az asztalra, és mondott egy számot. Na persze! Annyiért?
– Fele ennyi a hivatalos ár! – mondom dühödten.
– Ugyan, ha a hivatalos áron adnám, akkor egyszerűen elvinném Mr. Etingnek.
Csak ezt ne mondta volna! Elborul az agyam. Tele van a tököm Mr. Mark Etinggel, és a telhetetlenségével. Minden kreativitásra szüksége van, feneketlen a gyomra. Miatta nem lehet már rendes úton anyaghoz jutni Felvásárolja a piacot. Egyébként furcsa, mennyire pazarul jelzik a hideg számok a piac eseményein át az én kis világomat. Egy-egy közgazdász jó el?re tudja, mi lesz a hiánycikk. Megrázom a fejem, elfelejtem.
– Nézze, nem adok érte ennyit. Itt a fele, meg egy adag racionalitás. – levágok a pultra egy másik zacskót. Aranyszínnel csillog, ami benne van. Ezen a szeméten élek már fél éve. Hátha most hasznát veszem.
– Ne vicceljen! – röhög a képembe. – Ezzel akar megfizetni? Hát ez senkinek sem kell! – mit ne mondjak, igaza van.
De különben is, minek nekem bármi anyag? Jó vagyok magamnak, ahogy vagyok. Minek álljak be a sorba? Mindenki minden szart összeszív, meg összeiszik, aztán betévednek egy éjszakai észveszt?be, ott aztán töményen kapják a valóság-shokkterápiát a tévédoktortól, és el?bb-utóbb a birkásítóban kötnek ki.
– Elengedek tíz százalékot. – mondj az idegen. Rá se hederítek. Nem kell, nincs rá szükségem. Fogom a kis pohárnyi bátorságom, és felhajtom a javát.
Rend?rök lépnek be a helyiségbe, közrefogva egy megtört, szürke alakot. Vigyáznak a Rendre. Amíg ?k ügyelnek rá, hogy hozzánk ne érhessen, úgy tombolunk, ahogy akarunk. Lassan erezni kezdem a bátorság hatását, és a férfi felé fordulok.
– Megveszem. – fizetek, majd felhajtom a maradék vörös italt
Ott ülök az adagnyi kreativitásommal, és tudom, hogy nem kéne beadnom. Lassan azonban hatni kezd a magamba öntött bátorság, és ez az apró ellenkezés szertefoszlik. Ki tudja, lehet, hogy nem is bátorságot, hanem botorságot kaptam. Az ízük és színük szinte megkülönböztethetetlen. De a botorságot könnyebb el?állítani. Ezért is hamisítják így. Persze anyám mindig mondta, hogy össze ne keverjem ?ket, de az ember nem ér rá odafigyelni, elhiszi, hogy amit kap az az, amit rendelt.
Aztán döntök. Beadom. De sajnos túllövök a célon, így nem jutok semmire. Lassú zúgással elködösül a világ.
Reggel aztán egy lelki szemétdomb közepén ébredek, magamban egy kihalt tájon. Senkinek sem kellettem úgy… Persze mit várhat az ember. Két út van el?tte: ez, vagy a birkásító.