Szokás szerint sosincs nyugovásom. Úgy pár napja kezdődött, talán nincs még egy hete. Megint csak van egy visszatérő álmom. Nem hagy nyugodni. Nem tudom hova tenni. Az ritka.
[imgl]./pic/sofa-small.gif[/imgl] A legutóbb azt álmodtam, hogy kifordulok a KönvySzigetből, és látom, hogy nágy izmos, kopasz férfi egy súlyos vajszínű bőrkanapét cipel végig a Kossuth utcán. Úgy állják körbe a kanapét, hogy egymást látják, és nem az utat. Próbálok kitérni előlük. Behúzódok egy kapualjba, de pechemre jönnek utánam. Oda hozzák a bútort.
[imgr]./pic/Brown_bear_rearing-small.gif[/imgr] Hátrálva próbálom nem elállni az útjukat, de megbotlok, elterülök a földön és úgy haladnak rajtam keresztül, mintha ott se lennék. No persze ott vagyok, és én érzem is! Úgy összegabalyodom, mire kikerülök a lábaik közül, mintha jógamester lennék: kezem, lábam, minden a nyakamban, a hátam mögött, körülöttem.
Felháborodva rájuk kiabálok, hogy vigyázzanak. Visszaszólnak, elslisszolok. A következő pillanatban egy bíróságon eszmélek, ahol a bíró kimondja az ítéletet: a kopaszoknak volt igazuk. Ennyi. Elengednek.
[imgl]./pic/white_duck-small.gif[/imgl] A nyakamat merném rá tenni, hogy megint a KönyvSzigetből jövök kifelé, amikor elém áll az egyik hajas-huszár. Verekedni akar, én nem. A következő pillanatban viszont eltűnt az ajtó, eltűnt a kopasz férfi, pontosabban egy medve áll a helyén. El is érkeztünk a visszatérő jelenethez: mostanában álmaimban engem megver egy medve. Közben én kacsa vagyok. Most is tudom magamról, hogy egy fehér tollú, sárgacsőrű, megilletődött kacsa vagyok, és tudom, hogy esélyem sincs a medvével szemben. Ilyen még nem volt: A medve kézállásba lendül, és a hátsó lábaival rugdal. Megint legyőz. A medve el, rét el, KönyvSziget ajtaja, kopasz pasi vissza, én sem vagyok már kacsa. Felébredek, hajnali fények.
[center]
[img]./pic/sunrise-2.gif[/img]
[/center]
Leave a Reply