Elment a két lány virágot szedni – népdal (továbbköltés)

„Elment a két lány virágot szedni
Elindulának kezdének menni
Egyik a mástól kezdé kérdezni
‘Ki volt az este téged kéretni?’

‘Már engem mátkám tízen kérettek
Adj jó tanácsot bolond szívemnek
Hogy a tíz közül melyikhez menjek
Hogy virág helyett kórót ne szedjek?’”

‘Azt mondom kedves csak ahhoz menjél
Akit az tíz közt mindig szeretnél
Ne nézzed azt hogy, ki mivel hódít
Mert aki férfi, mindig csak lódít.’

‘Jaj kedves mátkám oly nagy bajom van
Rosszabb tanácsot sose hallottam
Mert tudd meg mátkám, az én szívemnek
Csak is egy legény, csak egy ki kedves

De az a legény már messze járhat
Ő az ki engem már sose választ’
‘Ne mondjad lelkem, mert tudom ki az
Csak Ruzsa Jankó nyújt néked vigaszt.

Ne feledd lelkem, nincsen ő már itt
Elment a télen, senkit sem csábít
Azt mondom szíved jobb ha mást választ
Mert aki nincs már, fel sose támad.’

‘Ő volt csak, ő volt, akit szerettem
Akinek szívem vígan szenteltem
De oly hirtelen múlt el közülünk
Előző este még együtt nevettünk.’

‘Jól tudom kedves, hidd el hallottam
Jankó nekem is kedves halottam
Nem tudod mátkám, de én szerettem
Jankóért mindig sokat szenvedtem.’

‘Mit mondasz drágám, hogyhogy szeretted?
Mért kell ezt mondjad, mért kell ezt tenned?’
‘Azért mondom el, hogy meg tanuljad
A rózsa is megbökheti ujjad.

Nézd ezt a kórót, levele sárga
Földre hullott már régen virága
Látod-e kedves akármily szép volt
Mostanra száraz, mostanra már holt.

Efölött sírni bíz fölösleges
Hát más virágra, vessed a szemed!
Lehet hogy régen virága szép volt
Akkor is elmúlt, akkor is rég volt.

Nézz szét a réten ezer virág nő
Bármire vágynál, van abból száz tő
Amit nem lehet, nem kell tartani
Tanuljad meg hogy kell lemondani!’

‘Azt mondom kedves, nem tudsz te semmit
Mert ilyen seben csak egy szív enyhít.
Azt mondom hogyha tudtad feledni
Sohasem tudtad szívből szeretni.’

‘Azt hiszed tán, hogy csak neked fájhat?
Ebből a gyászból csak neked járhat?
Tudd meg hogy én őt sosem feledtem,
Én őt mindig is fájva szerettem.’

‘Hogyha szeretted, míg én csókoltam
Hogy bírtad el, mit róla daloltam?’
‘Tudd hát meg mátkám, be kell hogy valljam,
Vérzett a szívem mindenik dalban

Majd bele haltam, irigyed voltam
Bizony zokogva bosszút fogadtam.
Én miattam szált el az ő lelke
Én voltam az, ki őt megmérgezte.

Jaj, mi van mátkám, a földről állj fel!
Jaj Istenem, a szám miér járt el?
Mostantól mátkám szabad a lelked
Most is neked jut Jankót szeretned…’