BVT 2007

Tudni illik, a vonaton sok-sok minden történik. Például előkerülnek sörösdobozok, borosüvegek, pálinkás flaskák. Aztán ezek úgy járnak körbe, mint egy osztálytáborba vonuló diákokkal teli vonat jól őrzött kupéjában; ahogy a jó nóták és a rossz lányok járnak szájról szájra.

Az eredmény persze meg is lett. Úgy berúgtam, mint a csacsi. Nem mondom, nem voltam valami szép látvány, és nem voltam valami rendes ember. Fel is jegyeztem magamnak később, még kicsit borgőzös állapotban, hogy “Az ellentétek vonzzák egymást? A faszt! Az fizika! Similis simili gaudet! Márk és köztem az egyetlen különbség, hogy neki van ideje inni.”

Csodálatos vacsora és esti mulatozás következett. Nagyszerű ereszd-el-a-hajamat, amit egyedül a szúnyogok tudtak tönkretenni. Az egy főre jutó vérszívók száma szerintem haladta az ötszázat. Még most is, jó héttel később is tele vagyok a csípésekkel. Én magam elmenekültem. De az legyen az én bajom.

Reggel üldögéltem az asztaloknál, és használható mondatokat írtam. Tényleg, sokat és szépet. Aztán fölkelt Duda, és elvonta a figyelmemet. Ezt követően sokszor hallgathattam meg, hogy voltak már a történelemben olyan emberek, akik inkább ittak volna, mint írtak! Nos, ezt én föl se vettem, de azért na!

Nassanyi tartott nekünk remek kis előadást a badacsonyi borokról. Mint megtudtam igen jó bor a Szürkebarát. Eddig is az volt a kedvencem, de jó volt ezt egy értőbb ember szájából hallani. Ha másért nem, hát azért értőbb, mert már többet kóstolt nálam. Az ilyet is el kell ismerni!

Eztán meg találtak főni a nyuszik. Beszámolót kaptunk arról, hogy mi várható a következő évre. Mi várható? Hát az, hogy megyek! Sajnos a mutogatott képeken elfelejtették jelölni, hogy hol találhatók a szúnyogok. Ha esetleg tényleg nem lesznek (elegen), akkor már nem is lesz ugyanilyen az élmény.

Kihirdették az idei a Bolyai Club Oszlopos Tagja díjat, amit Joci kapott. Megtapsoltuk. Koccintottam vele. Szép volt. Örültem neki.

Hogy teljes legyen ez az este is, újabb fergeteges parádé következett, amit hajnalban otthagyva, hulla fáradtan indultam aludni. De nem értem oda. Alig, hogy megközelítettem a szállást, három alsónadrágos alak (Duda, Kacsa, Nassanyi) vett körbe, és míg átöleltek a fülembe üvöltötték a Hair-ből a Sodomy-t. Eztán meglátogathattam őket, ahol részt vehettem a nemes “Addig húzzuk Rufit, míg át nem jön, hogy ágyba parancsoljon minket!” projektben. Ám akármennyire igyekeztünk, a nevelő ezúttal nem jött rendet rakni. Csak ez módosított a középiskolai táborok szokott hangulatán.

De mindez lényegtelen. Sokkal érdekesebb, hogy milyen volt köztük lenni. Találkoztam pár emberrel, akit még sosem láttam. Olyan vad idegenek voltak nekem, mint bárki más, akivel együtt utazok esetenként a vonaton. A különbség ott volt, hogy amikor ők megtudták, hogy a Bolyai színeiben léptem eléjük, azonnal bátran a keblükre öleltek. Úgy kezeltek, mintha országos cimborák lennénk. Amikor egy ember beleszületik egy családba, mire oda jut, hogy keresnie kéne benne a helyét, már rég kifeküdte azt. Ahogy nőtt, egyre tágabbra és tágabbra rugdalta maga körül a játszóterét, és ott áll, hogy meg van ott kényelmesen és stabilan. De minden más helyen az életben ki kell magadnak kaparni azt a félembernyi kis területet is, ami csak azt teszi lehetővé, hogy ne fulladj meg túl hamar. Itt pedig megérkezel, és máris helyed van. Szavad van. Jogod van. Mindened van, amit csak akarsz.

Még azt sem lehet állítani, hogy mi a jól szervezett, finom átmenet miatt éreztük jól magunkat. Hogy mindenkinek volt két-három olyan korosztálya, akit ő még ismert, de az alsó-felső határokon levők nem ismerték egymást, és így láncolva alakult ki, hogy az emberek találkozni akartak. Az a helyzet, hogy köztünk volt egy lyuk. Javarészt jóval idősebbek jöttek és mi, újoncok. De mégis, megértettük egymást. Meséltek történeteket, amiket nem csak a helyszínek hoztak hozzánk közelebb, de maguk a személyek, a gondolatok is. Talán tényleg van köztünk valamilyen kapcsolat. Jó volna biztosan tudni!