Ne feküdj le a világnak!
Láss mindent, mit senki se láthat,
szaladj száz felé,
állj a szökőár elé, (…)

Mindegy

Ne feküdj le a világnak!
Láss mindent, mit senki se láthat,
szaladj száz felé,
állj a szökőár elé,
dalolj a világ tetején,
süss kolbászt egy vulkán peremén,
keress új világot,
találj egy saját virágot,
építs templomot,
verj szét egy laktanyát,
áss ki egy várromot,
fogj el egy rút banyát,
tárj fel tárnákat,
túrj össze párnákat,
feküdj le minden bokorba,
küzdj meg a mogorva
jeges medvével a tajgán,
egy apró sajkán
evezz az óriás tengeren,
üvöltsd bátran hogy „Csend legyen!” –
bele a viharba,
légy a világ siralma,
ments meg egy gyermeket,
töltsél be termeket,
vezess egy országot,
legyen egy csótányod,
hámot vess cápákra,
vadásszál sárkányra,
éld meg-, ki-, át az életet,
és készítsél képeket!

Hogy végül megtérve,
otthonodba érve,
saját ágyadban pihenve,
jusson az eszedbe,
hogy kár volt elmenni,
hogy kár volt feledni,
hogy itthon van az élet,
hogy megvárt, ahogy kérted,
és lássad be végül
míg te koptál, ő szépült,
és bedőltél a cselnek,
mert élj akárhogy, akárhol,
napjaid tőle távol,
mindegy mivel telnek.