Gizike

Nem léphetsz át!

Nem értem, itt vagyok,
késtem, ahogy a nagyok
tanítják, ő meg itt hagyott?

Hol marad, nem tudom,
de lassan elunom
magam, őt meg felrugom!

Hogy lehet ilyen felfuvalkodott?
Hogy lehet, hogy idáig jutott,
hogy azt képzeli, Engem faképnél hagyott?!

Hát nem történ ilyen, az tuti!
Én hagytam el Őt, nyugi!
De az is lehet, hogy buzi…

Igen, biztosan vele van a baj,
megijedt a kis nyikhaj,
de úgy megjárja, ihaj…

Ilyet velem senki fia-borja nem tehet,
engem kívánnak szoktak a férfi emberek,
hisz már nő a mellem, ha futok már néha megremeg…

Szép vagyok, és könnyen kapható,
az osztályban a legfőbb földi jó,
hol marad ez a nyamvadt kis tahó?!

Egy dolgot már biztosan látok,
én leszek életében a legnagyobb átok,
mind ott hagyják majd az új barátok…

Hogy képzeli azt, hogy nincsen itt?
De mérges vagyok, a mindenit!
Tönkre teszem élete maradék napjait!

Olyan rossz híre lesz neki,
Hogy egy életre temetheti
magát, és hírnevét cseszheti!

Holnapra tudja majd minden nő,
hogy rosszul csókol Benő,
és nem lesz többet menő!

A legnagyobb lúzer lesz a földtekén,
és mindaddig, míg élek én,
sebeket ejtek a nyamvadt életén!

Lassan, végre haza ballagok,
de annyit azért én is bevallhatok,
nem csak mérges, szomorú is vagyok…