ShowHajtás 2008

Végül is belekezdtünk. Már az elő feladatok is sokan voltak. Mi lesz így az SH-n? A blog nagyon kikészített, nem az én dolgom volt, csak ha senki nem csinálta, akkor én vissza-vissza posztolgattam. Egyszer le is buktam.
Elkezdtem egy történetet. Valahogy (véletlenül) a fejemben belekeveredett a Dokk. De egész jól elfért benne. Remélem senki nem neheztel érte. Igyekeztem mindenki jó hírére vigyázni. Összességében voltak benne szórakoztató részek, amiket talán érdemes elolvasni. Persze Toti azt mondta nem megfelelő, mert nem az elő feladatokról szól, holott az azért mindig szóba került, hogy nem haladtunk, hogy meg akartuk csinálni valamelyiket, hogy mi van az SH-val. Kifejezetten központi kérdésnek éreztem benne, mert ez teremtette meg a kohéziót. Olyan ez, mint amikor elmagyarázom, hogy a mágiámnak köszönhetően a borból ismét must lesz. Nem lesz must, de arról beszélek, hogy most azért a sok hókusz-pókusz, mert de. Mindegy.
Aztán olyan szerencsétlenül jött ki a kirándulás a halottak-napja, minden, hogy hetvenkét órával a leadási határidő előtt semmi nem volt kész az elő feladatokból. Nekiálltunk a videónak. Forgattunk hajnalig. Aztán másnap is. Hajnalban fejeztük be. Majd vágtunk. Annak a legszebb pillanata az volt, amikor kiderült: Őrült véletlen bekapcsolta a kamerát, innentől kezdve akkor kapcsolta le, ha venni akart, és akkor be, ha nem akart. Négy órával leadás előtt elkészültünk. Kettővel előtte nekiálltunk a többinek. Nem hittem le, amikor mégis le volt adva mind.
Kis pihenő. Egy nap. Már akinek. Akik Nedves-estre mennek, azok hajtanak tovább. Valamikor délután keltem. Beszélgetés lenn a klubban az eseményekről. Az eddigi feladatokról. Egyszer csak éjfél volt, és zui, Zeusz, Andris és Aurél visszaért: nyertek. Legalábbis úgy érezték, hogy jók voltak minden feladatban. Örültünk. Söröztünk. Énekeltünk. Zenéltünk. Négykor Erneszt takarodót fújt: 13 óra múlva hajtás!
Reggel nem mentem egyetemre. Vettem szőlőcukrot. Sokat. Aztán takarítottunk. Vitáztunk arról, hogyan jobb a szék, az asztal, hol legyen a hamus, meg mindenről. Aztán kezdés! Sehol senki! Vagyunk öten! Mindenki két teszten, mindenki kreatív. Amelyik kezeddel nem tesztet írsz, azzal csomót szorítasz oda.
Hirtelen jönnek mások is. Alakul. Végre mindenki csak egy feladaton. Aztán jönnek az öregek. Fel lett avatva a Jenei tábla, és hirtelen… Rengetegen vagyunk. Midnen feladaton három ember. Az öregek minden kreatívon pörögnek. Duda minden ötlete így kezdődik: Legyen úgy, hogy Rufika…
Aztán azt veszem észre, hogy a Sügérben próbálnak, én nézem, a folyosón beszélgetnek, és még mindig öten pörögnek minden feladaton. Mi van itt? Honnan vagyunk ennyien, Mi ez a kapacitás?
Pörgünk, mint a búgócsiga (pörgünk mint tehénen a gatya), és van aki ráér unatkozni! MI ez gyerekek, Valamit biztosan rosszul csinálunk! Ilyen még nem volt! És így megy le a maradék része a hajtásnak. Jönnek a színdarabok. Nem rosszak. Jön a mienk. Tapsolnak. Jön az Old Boys… törés-zúzás, hihetetlen! Lassú, vontatott, de jó. Lemegy a színdarabos rész.
Ránk tör Erneszt az éjszakai feladatokkal. Nekiesünk azonnal. Toljuk. Hopp: hat ember kell társasozni. Elosztanak minket. Duda megy és ultizik. Zui pókerezik. Panka fekete-fehér-igen-nemet játszik. Amin kockázik. Mich jelentkezik a Guitar Hero-ra, de átadja később Csuvinak. Én Activityzek.
Az Activityn megjelenik Gyöngyi a Dokkból. Jó lesz, már érzem. Kortez kiesik a fekete-fehér-igen-nemből, még mielőtt bármit tehetett volna. Befogom, hogy játszon velünk, tavaly is frenetikus volt. Kortez hihetetlenül hülye: elmutogatja a transzformátor állomás szendvics készítő szónégyest (Mindegy, hogy mit hova írunk, így mutogatja). Végül a többi csapat kiszavaztatja innen. Beáll Guitar Hero-zni. Gyöngyi letarolja a verseny többi versenyzőjét, akik fel vannak háborodva.
Végzünk. Visszaérek a klubba. Panka bejelenti, hogy nyert. Hihetetlen büszke vagyok rá. Aztán nyomjuk az éjszakai feladatokat. Elém kerül a következő színdarab címe. Szinte azonnal kész a koncepció, Erneszt rábólint. Megalkotjuk a misebort. (Feladat: hozzatok misebort. Vittünk a szervezőknek egy poharat, meg egy bort. Mondtam nekik: “Nem jut már semmi az eszünkbe, ezért leitatunk titeket.” Kitöltöm a bort, majd felkiáltok: “Jaj, nem adhatom nektek, mert mi-s e bor!” ugyanis a borban kis cetlik úszkáltak, amikre az volt írva: “mi”.) Ezt is az én lányaim csinálták, nagyon büszke vagyok rájuk.
Lezavarjuk az estét. Elfelejtünk leadni egy feladatot, mert rossz leadási határidőt írtunk fel hozzá. Majdnem megvan a kódfejtés, csak a fordítva tartjuk a feladványt. Végig pörögjük. Reggel négykor már csak páran vagyunk, és már csak a zenei feladatot gyűrjük, íródik a színdarab. Leadjuk, amit le kell, lassan hajnalodik.
Jön a sportvetélkedő. A hátam közepére sem kívánom. Megmozgatnak minket, én majdnem elalszom a padon fekve. Pitta fel akar kelteni, én közben felülök, így végül is véletlenül pofon vág, én meg ijedtemben lerúgom a párját a padról.
A kis beálló szünetben nekiállok színdarabot írni. De Fatima beparancsol az ágyba. Hihetetlen az első Showhajtás, amin alszom (1,5 órát…).
Kész a darab, készül a bevonulás. Aztán rendezem a darabot, hordják le nekem közben a feladatokat. Lent pörgünk Tonyóval, és mindig egy-egy alkalmi emberrel. Aztán Őrültel nekiállunk szonettkoszorút írni. Szinte észre sem veszem, és vége a gálának.
A színdarabunk sikerül. Necces volt. Ha nincs kellően összehangolva, esélytelen. Jön a Dokkos darab. Remek. Egyszerű, de zseniális. A végén ígéretemnek híven belenyaltam Geges hónaljába.
Eredmény hirdetés. Egyre jobban félek, minél inkább az esélyes helyek jönnek sorban. A harmadiknál szurkolok, hogy a Fröccsöntőket jelentsék be. Egyszerűbben szívesebben kapok ki a Bölcsésztől, mint a Mytól. De nem ők jönnek. A Dokk a harmadik. Itt már nem bírok magammal, alig tudok a Lepényben maradni. De az ajtóhoz érve nem merek kimenni. Mintha bármi is múlna ezen. Aztán a szervezők húzzák. Nincs eredmény. Éppen Istinek kiabálom el a bánatom, amikor kitör az általános éljenzés.
Nem tudom, hogy mi van, egyszerűen csak azt látom, hogy a bunkósok is örülnek, de csak visszafogottan, és a My is örül, de nagyon. Kiabálok, hogy mit mondtak, mi az eredmény, de nem lehet hallani a hangom. Kapkodom a fejem. Nem tudom, dobol a fülem, és a Fröcsöntők lassan elindulnak a színpad felé. Azt hiszem, elájulok, könnyekkel küzdök, de megmaradok ölelkezem, kis sírás, semmi gond, kemény férfiember nem rí.
Aztán odaránt magához Őrült, és azt mondja, nem lehet minket legyőzni. Na ez olyan elismerés, főleg tőle, még ha nem is úgy értette, ahogy akkor én hittem, hogy onnantól kezdve zokogok. Alig hiszem el. Nincs tovább, örültünk, ettünk, pörögtünk nálunk, a Dokkban. Voltam a buliban is, de egyszer csak délután egy volt az ágyamban, a Dokkos póló kiterítve, az enyém a kezembe gyűrve, egyébként valószínű úgy zuhantam az ágyba, mert.
Azóta még nem volt időm fürdeni sem. Megyek misére. Ennyi.