Zavaros

[center]

A világ kavarog és furcsa,
Te jársz az eszemben, újra meg újra
felverve a csendet, a békét.

Várom a világ végét,
hogy szétváljunk rosszra és jóra,
meg hamisra, valóra.

Nem látom a szíved, a titkod,
nem tudom azt se, hogy mit hoz
elém majd legközelebb.

Bár lennél közelebb,
hogy hallhassam a lélegzetedet
(hogy fogjam a két kezedet).

Visszakong a szívem üressége,
gagyogó gügyeségbe
taszítva hajnali, álmatlan dalom.

A világ egy hasított-fa-halom,
rendezetlen rendszer,
amin csak átlibbensz egyszer

és rögvest minden értelmet kap.
Te vagy a Nap,
ami jön, világít, megy és sötét

borítja el a valaha volt fényesség egét,
és hiányzik,
pedig e képlet hibádzik.

Senki se hívta,
senki se küldte,
nem kellett eddig,
nem kell hát most se.

Mégis…

Hiányzik a Nap,
a fény,
a meleg.

Épp úgy

Hiányzol Te,
a szád,
a szemed.
[/center]