A mese az mese

Szép mesék vannak, hol igen, hol nem, ott ahol tengerek üveghegyekhez érnek, és ahol szokványos malacok vígan éldegélnek. Szállnak ezek szájról fülbe, és onnan újra szájról útra kelve messze-messze.
Ilyen mese az, melyben a vén tölgynek csak levele rezzen, ha jő a szél, és jő bizony, de alant az ifjú nádnak nincs semmi oltalom; az dől arra, merre a szél csak csavarja, csűri, a nád meg csak csendben tűri. Mindenki látja, minő szégyen, hogy ők egymás mellett élnek eképpen, holott az egyik gerinces és dacos, a másik köpönyegforgatón hajlékony, alattomos.
De jő a szél, és jő az igazság, orkánba bújva szörnyű vadság árad szét az erdőn, és az ifjú nád tekergőn földre rogy, míg a tölgyfa állja-állja, haragját levélzúgás kiabálja, de végül utolsó reccsenésben ő is elterül, és mikor az ég újra felderül, a tölgy halott, míg a nád lassan újra lábra kapott.
Innen is kitűnik, hogy szép a gerinc, de ha vihar dúl, mese nincs, az erkölcsöd lehet a véged, és La Fontaine ennek itt vet véget, de tovább viszi ezt egy kínai nézet:
Vándor jő át az erdőn, csapzottan, ázva, látszik rajta, hogy a vihar megtépázta, meglátja a kidőlt büszke tölgyet, a reccsenve robbant törzset, ami a végsőkig bírta, és bánatát dalba sírja. Előveszi kését, lemetszi a nádat, furulyát farag, hogy fújjon siratónótákat.
Nézzük akkor az ázsiai képet, ami arra tanítja a népet, hogy bár elveid ára lehet az életed, a történelem megőrzi képedet.
A történetnek azonban itt koránt sincs vége, sőt most értünk el az út elejére. Jön még más is az erdőbe, meglátja a nagy fát, nekiáll, és farag belőle vaskos gerendát, ami tartja a házat, vagy asztalt, vagy bölcsőt, csupa olyan tárgyat, amiért hálaimákat mondanak az emberek, amiket nem hagy el a lusta emlékezet.
A nád viszont a vándorral hosszú útra megy, és mindenütt belőle dalok zengenek, míg az ember letelepszik végül, és öreg lesz, elhull, emléke pedig gyémánttá szépül és sokszor mesélik róla az unokák-gyerekek, hogy ezzel a furulyával fújta újra és újra azt a sok szép éneket, és a nád azért, mert pici volt, hajlékony és gyenge, belemerevedett egy másik emlékezetbe.
De akkor mégis, hol ennek a veleje, mit tanít meg nekünk a világról e mese? Elárulom néked, hogy a tanulság megbújik legott, hogy mire megdicsőültek ők, addigra már mindkettő halott.