Tragédia történt az egyik új budapesti metró-uszodában. A Móricz Zsigmond körtéren, a befuccsolt 4-es metró gödréből hasznosított uszodában szörnyű tragédia történ. Egy társaival sport jellegű tevékenységet végző négyéves, felhevült testtel vetette bele magát a csak úszóknak fenntartott langymeleg vízbe, és rögvest életét vesztette.
Társai sikoltozását hallotta meg a hős úszómester, aki azonnal felugrott nyugágyából, hogy a tettek mezejére lépjen. A helytelenül kialakított úszótér széléhez érve megcsúszott, egyensúlyát vesztette, és – egy amúgy nagyon látványos – duplaflick közben koponyáját többszörösen a betonhoz verte, majd ájult, vérző teste a vízbe zuhant.
A vízbe ömlő vér szagától a strand területére úszott egy nagy fehér cápa, mely aztán bőséges lakomát rendezett az ott úszkáló budapesti lakosokból, akik hangosan kiáltozva úsztak a biztonságot sejtető partok felé.
Ezt a kiabálást hallotta meg az a közelben horgonyzó dunai-norvég illegális bálnavadász hajó, mely végül az áldozatok darabjait kihalászta, és a partra szállította, majd azonnali hatállyal megkezdte belőlük az értékes testnedvek és olajok kinyerését. A rendőrség rögvest intézkedett, és őrizetbe vették a hős megmentőket kifizetetlen parkolócéduláik miatt. A hajóra azonban nem tudták felhelyezni a szokásos kerékbilincset, így nemzetközi konferenciát hívtak össze a megoldás megtalálása érdekében.
A temetést a XI. kerületi Önkormányzat mindaddig elnapolja, míg az egyes áldozatdarabokat össze nem párosítják. Mindemellett az Önkormányzat kéri puzzle-özni kedvelő polgáraik jelentkezését és szakmai támogatását.
Az ügy nagy médiavisszhangjának köszönhetően megháromszorozódott a strand látogatottsága, aminek hatására az ifjú strandtulajdonos, Xavi Casillas dísz-strandolóvá fogadta a nagy fehér cápát, és a keresztségben a hőn szeretett Tintenfisch Paul után a Werbungfisch Paul nevet adta a kedves vendégnek.
Az örök-belépésre jogosító uszodabérletet eztán egy ízletes sonkadarabra kötözve a vízbe hajították, ám azt Werbungfisch Paul nem fogadta jó szívvel, és érintetlenül hagyta. Az ELTE tengerbiológusai szerint azért, mert Paul zsidó hitre tért, legalábbis kijelenthetjük, hogy naplementekor fityma nélkül látták.
A helyi muszlim közösség egyetnemértését fejezte ki a tudományos megállapítással kapcsolatban, és követeli az ünnepélyes bérletátadás sajtospulykatallérral való megismétlését. Xavi Casillas álláspontja még nem ismert, de a magyar prímásérsek már jelezte: szívesen megkereszteli Pault, aki amúgy audienciát kért tőle holnap délelőttre.
A nagy melegre való tekintettel az ELTE biológusai óva intik Pault, hogy Esztergomba utazását még azelőtt megkezdje, míg a BKV meg nem hosszabbítja a 6-os villamos vonalát Esztergomig.
A református egyházfő üdvözölte a javaslatot, mondván: az ilyesmit amúgy sem illik elsietni.
Barack Obama konokul hallgat.
A riport készítése során egy becsületes adófizető sem sérült meg.
További érdekes hírek: http://hircsarda.hu
Leave a Reply