Idén elmarad a Sziget fesztivál, egyelőre még vitatott okok miatt. Az elkeseredett szigetlátogatókba azonban kis reményt csepegtethet, hogy több előadó is jelezte már, ők ennek ellenére bemennek és zenélnek a szigeten.
Mindenkit leginkább a búcsúkoncertet adó Kispál és a Borz bejelentése hozott lázba: „Sziget ide-oda, megtartjuk a zárókoncertet.” A bejelentést Lecsó tette, ugyanis – mint kérdésünkre elmondta –, Lovasi András szarik az egészre, Kispál András pedig tudni sem akar erről a szaros bandáról. Még nem tudjuk, hogy Dióssy D. Ákos tiszteletét teszi-e, de az már biztos, hogy dob és gitár lesz a színpadon.
A nagy fellépők közül Ákos is nyilatkozott már: „A könyvelőm határozott kérésre tartom meg a koncertet, azt mondta, hogy a kiadási oldal csak így lesz rendben.” Felhívtuk a pop ikon könyvelőjét is, ő azonban nem nyilatkozott a dologról, azt üzente, hogy az énekes inkább fogja be a száját, és legfrissebb információink szerint jegyet foglalt Iránba, miután hivatalosan is megerősítette a nagykövetség, hogy nincs az arab országnak kiadatási kötelezettsége Magyarország felé.
Prodigy annak ellenére, hogy korábban már visszamondta a fesztivál meghívását, úgy nyilatkozott, hogy eljönnek koncertezni, hátha a magyar közönség végre megtanulja, hogy az együttes nevét nem prodidzsájnak kell ejteni.
A nemrég megfutamodott szervezők eleddig hitetlenek: „Áram nélkül nem szó semmi. Amúgy is mi hangosítottunk volna, szóval nem is lesz semmi, ami szóljon. Amúgy is, vannak sztárok, akik stúdió nélkül egyáltalán nem úgy szólnak, mint ahogy megszoktuk. (És mind tudjuk kire gondolunk!)” – Hiába kacsintgattak, nem értettük, és később se magyarázták el.
Fiatal grafiti-művészek már nekiálltak az összes pesti hirdetményt átírni, a rendezvény új céme: Sziget Unplugged.
Ukrán vállalkozók pedig már jelezték, szívesen ellátják a rendezvényt, szeszes itallal, dohány árúval, és bármely más szükséglettel. Jelszavuk: „Nálunk minden van, a gyümölcslétől a zöldségekig!”
Leave a Reply