Szóval elvittek minket az angol nyelv bölcsőjébe. Városba, életbe, oda, ahol van és mozog a nép… Nem szeretnék falun lakni… Vagy szereznem kell jogsit és kocsit… vagy elég pénzt elég taxira… Na mindegy! Oxford:
A lényeg az, hogy elindultunk, hogy megnézzük a várost. Az elején még a reggeli életmentő kávémat szürcsölgettem, mert hajnali háromig mással voltam elfoglalva, szóval nehéz volt az ébredés. (Ehhez a nehézséghez semmi köze az előző napi lengyel ismerkedő estnek, ahol gyors ütemben két üveg Smirnoff vodka fenekére csaptunk, és kicsit gyakorloni mindék nyelven, hogy “Polak, Węgier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki”.) Úgyhogy a város elejét nem fényképeztem le. Aztán később bevetődtünk az Oxford University Természettudományi Múzeumába, ahol meg olyan pocsék képeket készítettem, hogy amit kiválogattam is inkább csak dokumentációs céllal hagyom meg… De hát, ilyen az élet!
Pár dolgot megint kiemelnék:
Mindig azt sirattam, hogy nem lesznek elég színhűek a képek. Most először sikerült úgy lekapni az egyik ablakot (a gyertyafényre beálló fényerőnek hála), hogy azon a kék az a a kék, amit én ott láttam:
A Nagy A’Tuin-t imádtam!
A még inkább Nagy A’Tuin-t meg nem lehetett értelmesen lefotózni…
Egy fontért életre kelt a dínófészek. A kiskölök meg majd összevizelte magát az izaglomtól, hogy mozog a dínó. Aranyos volt.
Jó volt, szép volt, Oxford.
u.i.: Ha nem megyünk be a múzeumba, talán a várost is látjuk… De nem lehetett elszabadulni…
Leave a Reply