Ez egy szonettkoszorúm… szonettkoszorú, már amennyire tőlem telik. 2008.12.10-én született. Most megtaláltam. Remélem, lesz aki örömét leli benne:

(u.i.: A mesterszonettet eredetileg hosszas vívódás után az elejére tettem. De most egy barátom azt javallta, kerüljön a végére, hát tessék.)

Otthon

1.
Oly sokszínű és oly sok-sok az otthon,
óriás város vagy törpe tanya,
egy távoli környék vagy épp Baranya,
bármi vidék, mit hozhat a sorsom.
Bármit is hozna, íme csak hozzon,
meg nem riaszthat ez a csata,
hisz olyan könnyű eljutni haza,
Csak kell valami, hogy haza vonzzon.
Egy apróság mi egy otthoni jel,
vagy egy teljesen új és ritka csoda,
mit önmagadnak ha felfedezel,
már nem vágyódhatsz el sehova
   Ím honvágyadra már itten az ír,
   hisz csak az fontos, hogy mit lel a szív.

2.
Hisz csak az fontos, hogy mit lel a szív,
hogy lesz-e talaj, hol ver gyökeret,
mi marasztal ifjút és öreget,
mi úgy rögzül, hogy soha se papír,
se toll, se egyéb semmit le sem ír,
mert szívedbe égeted ezt,
épp ahogy megjegyzed gyermekedet,
akár az otthon, ez úgy melegít.
De ha messze vagy éppen, lássad a célt,
és tudd: haza mindig van mi vezet.
A legapróbb tárgy is éppen elég,
Nézd, az lesz majd, mi fogja kezed.
   A halálból éppen az élet a híd,
   ha űrutazó vagy a Föld haza hív!

3.
Ha űrutazó vagy a Föld haza hív,
mert innen nőtt sok-sok gyökered,
a lelked, a léted innen ered,
S a származás nem lesz sosem avítt.
Az emlékezés mindig felüdít,
ha gyermekkorod el nem feleded,
és sok játék, kacagás van teveled,
az a legnagyobb bajból is kisegít.
A múltra építsd, tervezd a jövőd,
az elmúlt sok jót mind szívbe jegyezd!
Ha egyszer messzire költözködöl,
nézd meg mi az, mi nem mehet teveled.
   Lásd: addig nem lehetsz nékem az otthon,
   míg énnekem innen távoli London.

4.
Míg énnekem innen távoli London,
emléked engem bizton elereszt,
nézz a szívedbe, te érted el ezt,
könnyeimet magamba se fojtom.
A közös időnkön járatom folyton,
azt a búsongó, szőke, nagy fejemet;
már soha sem mondom többé nevedet,
mert nem rágódhatok mindig a múlton.
Annyit jártam én tőled onnan ide,
és innen oda, azt nem is egyszer,
nem jutottunk mi soha semmire,
játszottunk ezen isteni keggyel.
   De igazából a baj nem ez, mondom:
   a kétlaki léttel gyűlt meg a gondom.

5.
A kétlaki léttel gyűlt meg a gondom:
nem ment nekem a sehol sem élet;
futva suhantak mellettem a rétek,
Miért kellett annyit vonatoznom?!…
Körbe roptam a hazai porondon,
élnek bennem szép magyar képek,
otthoni tájakra emlékezések,
miért vágytam mégis haza folyton?
Ez ország hazám hiába leend,
ha rángat a sors, kísér a magány,
akkor bánatom bús s eleven…
Ó, miért nem volt egy messzi tanyánk!
   Utazás szagot mos rólam a víz,
   ó, otthoni szagot hordj ide breeze!

6.
Ó, otthoni szagot hordj ide breeze!
Legyen végre nyugtom a világban,
az utcák iskoláit sorra kijártam,
sok körmöm vérzik, most épp mind a tíz.
Oly sok a munka, már ki ver a víz,
le telepednék ott ahol háltam,
e helyért rengeteg pofont kiálltam,
számban oly sok ez erős, vérszerű íz.
Küzdeni kell, az otthon nem ajándék,
szelídítsd meg magadnak a földet,
oly furcsa és durva, tán nem is játék:
emberek itt embereket ölnek…
   De hogy nyugtom lesz itt abba se bízz:
   számnak oly furcsa az itteni víz…

7.
Számnak oly furcsa az itteni víz,
van benne száz meg száz külön érzet,
a színe is sárga, hogyha megnézed,
tán meghalhat tőle: máj, vese, szív…
Efféle levegőt senki se szív,
ez a tüdőmnek biztosan méreg,
rémisztőek az itthoni képek,
de ez jutott, mégis mond ki segít?!
Vissza vágyom a szép ligetekbe,
fák árnyában búvó patakokhoz,
de annyi úgyse lesz hitelezve,
örülök, ha megmaradok most.
   Sőt: itt van a pénzem, itt van a dolgom,
   lásd: ott köt a lelkem, itt köt a voltom…

8.
Lásd: ott köt a lelkem, itt köt a voltom,
ilyet várnak mind a munkahelyek,
de ha enni muszáj, mond mit tehetek,
jó ha szekerem még lehet tolnom.
Merengek magamban csendben e gondon:
Juthatnak-e nékem más szerepek?
Itt nőnek-e fel majd a gyerekek?
Vagy jár az a rendes, szép, szolid otthon?…
Félek, egyedül még elhasalok,
vajh meddig kergetek álmokat én,
ha fárad a lelkem, és gyenge vagyok;
a globalizáció harcmezején?
   Súgok egy titkot, csak hajolj közel:
   oly más a világ, ha van ki ölel!…

9.
Oly más a világ, ha van ki ölel,
ha kapaszkodhatsz más erejébe,
és fordít sírásból nevetésbe:
ő az aki benned tartást növel.
Ha nem csak te vagy a házi zörej,
ha betegen van ki vesz kezelésbe,
felragyog otthonok mennyei képe,
ha felriadsz éjjel, lesz ki felel.
Annyira más egy mocsár szagú ház is,
fénnyel díszít minden putrit a társ,
hogy mily csoda ez, nincs az a frázis,
Benne életet, erőt újra találsz.
   Arra kérlek, kezed össze tegyed,
   ha van ki szeretve mondja neved!…

10.
Ha van ki szeretve mondja neved,
osztozol véle a rosszban a jóban
együtt eveztek egy apró hajóban,
az Isten áldása van teveled!
Örülj annak, ha válláról veheted
terheit, gondját, ebben a korban,
mikor ül mindenki nyakig a gondban,
te az életedet rá felteheted.
Egy igazi otthon csak így alapul,
két emberen nyugszik csak meg a fészek,
ezt az elején már vedd alapul,
az emberek ezért bármire készek.
   A családi kályha a szívbe tüzel,
   Tőle van távol és Nála közel.

11.
Tőle van távol és Nála közel,
akkor szíve szívedben lakozik,
akkor mindegy mily messzire bújik,
a kapocs köztetek nem tűnik el.
Ne feledd: ott lesz nektek a hely,
hol éltetek végre összefolyik,
mit háztól vittetek el a honig,
hol ha szólsz, akkor egy szív mi felel.
Teremtett neked és veled lakást,
egy placcot a földön hol csak te lehetsz,
becsüld meg mindig ezt a varázst,
hogy helyhez kötötte életedet.
   Ő mostantól mindig ott van veled,
   már nincs is a messzi, mert van ő neked.

12.
Már nincs is a messzi, mert van ő neked,
és ahol ő van, ott nincsen a rossz,
mi kedved szegheti, nincs oly gonosz,
érezzed mindig azt, hogy ő szeret.
Ha szívedet egyszer félre teszed,
ha fejedet egyszer útra adod,
ő megvár, ha kel, őt itt hagyhatod,
de ne tedd meg csak mert megteheted.
Akkor kelj útra, ha menni muszáj,
ha kötelesség az, mi messzire hív,
hozzá gyakran majd haza szállj,
dobogjon benned az otthoni szív
   Hervaszt a nap, ha nem véle telik,
   hát gondold ezt át a vándorútig.

13.
Hát gondold ezt át a vándorútig,
Hazát hátra hagyni, menni minek,
a távolságtól majd fáj a szíved,
már ha kibírod a keresztútig…
Ha van olyan ki rólad gondoskodik,
ha kell lelkedért lelkével kifizet
ördögöt, Istent vagy embereket,
csak véle juthatsz el lakhelyedig.
Így utazásod egy hontalan út,
bizton nem nyugszol meg soha már,
majd egyszer végül úgyis hazahúz,
a szív mi szeretőn folyton haza vár.
   Nézz a lelkedbe, az nem hazudik:
   az otthon az az, hol a szív aluszik.

14.
Az otthon az az, hol a szív aluszik,
és a szívek otthona mennyei vár,
és onnan a bánat ki sose zár
se városit és se apró falusit.
A lélek ettől úgy fel bátorodik,
hisz tudja hogy bárhová elnavigál,
mivel minden táj az otthona már,
hát messzire nem megy és el se veszik.
Tudja hogy bárhova vesse az élet,
egy szerető szív őt valahol várja,
mi soha meg nem fagyhat a télben,
benne ered meg a létnek virága.
   Ím, lássad hát be gyorsan e ponton:
   oly sokszínű és oly sok-sok az otthon!

Oly sokszínű és oly sok-sok az otthon,
Hisz csak az fontos, hogy mit lel a szív,
Ha űrutazó vagy a Föld haza hív,
Míg énnekem innen távoli London.
A kétlaki léttel gyűlt meg a gondom:
Ó, otthoni szagot hordj ide breeze!
Számnak oly furcsa az itteni víz…
Lásd: ott köt a lelkem, itt köt a voltom…
Oly más a világ, ha van ki ölel,
Ha van ki szeretve mondja neved,
Tőle van távol és Nála közel,
Már nincs is a messzi, mert van ő neked.
   Hát gondold ezt át a vándorútig,
   Az otthon az az, hol a szív aluszik.

Mondom: 2008. december eleje…