Új koronám van,
megint egy szép darab,
mert koronázás van nálam,
lassan már napra-nap.
“(…)Kopogó lépteket hallott, amiből arra következtetett, hogy egy magas sarkú cipőt viselő nő lépett az irodájába. Föl sem nézett, csak egy új ügyfél-nyilvántartási lapot vett elő.
– Neve?
– Sigmund. – mondta egy dörmögő, mély férfihang. A tanácsadó csak ekkor nézett fel, a döbbenet pedig az arcára fagyott.(…)”
Ó te kedves, utánozhatatlan, drága,
alkaloidák édes lánya,
C8H10N4O2…
már képleted is oly gerjesztő!
Hogy szorosabbra fűzzem baráti szálaim F1ckkel, elvittem magammal Milton Keynes-be vásárolni… Nem kellett volna…
Hoppá! Kilenc óra múlt. Éhes vagyok… Van mit ennem, nincs hozzá köret. Semmi gond, nem volt reggel rizs a boltban, de nem baj, a faluban van másik bolt, majd ott… Meddig van nyitva? Tízig. Oké, sietni kell, biciklire!
XVI. Benedek pápa a megbocsájtás nevében kereste fel a cellájában sínylődő Bertandot, a belga papofil kisfiút, akit ma reggel kaptak el svájci gárdistái, amikor meztelen altesttel a pápamobil üvegkalickájára vetődött.
Azt hiszem, ez már az elkeseredettség csúcsa, de hajnalban nem bírtam magammal, és eszembe jutott, hogy rendbe kéne szedni az életem, és találni kéne magam mellé valakit…
Azt a feladatot kaptuk, hogy a 7 fős (amiből egyet még soha nem láttunk) csapatunkat osszuk fel 8-9 szerepre (amiben olyan csodák is voltak, mint a STEEP, aki többek között a projekt politikai megfelelőségéért felel), és tervezzük meg azt a 10 éves fejlesztési és marketing tervet, amiben a jövő biciklijét osztjuk meg a néppel. Nekem nem jutott vezetőségi szerep, így én lettem a 4-5 kreatív dolgozó. Egy darabig ment az értelmes agyalás, amibe csak néha szúrhattam be bármi ötletet, de amikor nem jutottak messzebb, engedték, hogy megmondjam, hogyan legyen. Így történt, hogy a jövő biciklije:
