XVI. Benedek pápa a megbocsájtás nevében kereste fel a cellájában sínylődő Bertandot, a belga papofil kisfiút, akit ma reggel kaptak el svájci gárdistái, amikor meztelen altesttel a pápamobil üvegkalickájára vetődött.
Azt hiszem, ez már az elkeseredettség csúcsa, de hajnalban nem bírtam magammal, és eszembe jutott, hogy rendbe kéne szedni az életem, és találni kéne magam mellé valakit…
Azt a feladatot kaptuk, hogy a 7 fős (amiből egyet még soha nem láttunk) csapatunkat osszuk fel 8-9 szerepre (amiben olyan csodák is voltak, mint a STEEP, aki többek között a projekt politikai megfelelőségéért felel), és tervezzük meg azt a 10 éves fejlesztési és marketing tervet, amiben a jövő biciklijét osztjuk meg a néppel. Nekem nem jutott vezetőségi szerep, így én lettem a 4-5 kreatív dolgozó. Egy darabig ment az értelmes agyalás, amibe csak néha szúrhattam be bármi ötletet, de amikor nem jutottak messzebb, engedték, hogy megmondjam, hogyan legyen. Így történt, hogy a jövő biciklije:
Szárnyakat bont a tavasz, kivirágzik az élet,
szél fodrozza most a tavat, nyoma tűnt mára a jégnek,
virágba borultak már a rügyek, sugara melegít délben a napnak,
felolvadnak már a szívek, nincs már rajtuk lánca a fagynak.
(…)Nem tudom, mennyit mentem, de egyszer csak ott álltam az Erzsébet híd korlátjának dőlve, és szinte önkénytelenül kinyújtottam a kezem. Halk csobbanást hallottam, majd a következő pillanatban a markomba ugrott valami. Ijedtemben rászorítottam, és berántottam a korláton belülre a kezemmel együtt.(…)
Tegnapszerkesztés…
http://tegnapszerkesztes.wordpress.com/ helyett már a:
http://tegnapszerk.fw.hu
Elmúlt egy év, megint, és most sem köszöntelek,
de gondolok rád, hidd el, van, kit nem feledek.
Nem hívlak, nem írok sem e-mailt, sem más levelet,
de azért az Úr, bár tagadod őt, legyen teveled!
Amikor levettem a polcról, és először beleszagoltam, akkor majdnem eldobtam az öblítőt. Büdös volt. Erős. Kellemetlen. Büdös. Nincs rá jobb szó. Aztán a tömény illat eloszlott a nyálkahártyámon, és szinte egy kép jelent meg előttem. A strandfürdő képe forró nyári napon, ahogy a medence klórja megcsapja az ember orrát, megcsavarja, majd beleolvad a szabadság, fiatalság, gondtalanság tudatlanul érzett mámorába, a napfénybe, a fagylaltba, a melegbe, egy egyértelműen kellemes érzésbe. És… az is felmerült bennem, hogy otthon édesanyám is ilyesmivel mos… (De nem! Az borzalmasan büdös. Öt perc után is…) legalábbis kapcsolódott az egészhez valami hazahúzó romantika. Megvettem.
Folytatódik….
