“A hajnalom most már csak veled ébred,
nélküled nem ér semmit az élet. (…)”

Járjuk

A hajnalom most már csak veled ébred,
nélküled nem ér semmit az élet.
Engedd, hogy melléd szegődjek járni
az életnek útját, mert nem lehet látni
csodát, csak a kezedet fogva,
hadd maradjak örökre szívednek fogja!
Emeljünk együtt egy meleg otthont,
Hova a gólya hozzánk behozzon,
sok pici lurkót, szép gyereket,
és igyekszem majd megadni neked,
mindazt mit kezem teremteni tud,
mindaddig, amíg ereimbe bejut
tőled pezsegő, lángoló vérem.
Perdülj táncra ma vélem!
Állj! Nem teszem többet a szépet,
mert a rosszat is hozza az élet,
és veszekedni fogunk majd,
mert úgy lehet csak csiszolódni,
ha ropjuk a durva folyammal.
Járjuk együtt a táncot!
Lássuk így a világot!
Azt kérdezem én ma itt térden,
leszel-e az én feleségem?