Egyszer volt, hol nem volt, az Alpokon innen, a Kárpátokon túl, ott ahol a bányász kavicsot túr, élt egy szegény legény. Ennek a szegény legénynek nem volt egy árva fityingje sem. Nem volt nagy palotája, nem voltak címeres felmenői, de még csak felsőfokú végzettsége sem akadt. De jó szívű ember volt, akit sokan szerettek, és aki sokakat szeretett. Ahány fillérje nem jutott, épp oly sok barátja volt, ez volt minden kincse ezen a világon. Szórakozása se volt sok, csak a tévét szerette, a jó tévét, a nézhető tévét.
Gondolta egy nap, az új év közeledtével, hogy megajándékozza a barátait, de semmi különlegesre nem futotta, hát az jutott eszébe, főz nekik egy kis lencsét. Nem értett azonban a főzéshez, csak az épületgépészeti berendezések szereléséhez konyított, így nem tudta, mennyi lencsére lesz szüksége. Támadt azonban egy remek ötlete: kirakott annyi tányért, amennyit csak tudott, és mindet teletöltötte száraz lencsével, így szerezve mértéket a vendégséghez.
Nem tudta azonban, hogy a lencse dagad, mikor áztatják, hát folyton szaladt körbe a faluban újabb-és-újabb fazekakért, hogy a sok lencse mind beleférjen. Egész Szilveszter napján dolgozott, de meg lett az eredménye: hajnalra ott gőzölgött a rengeteg lencse a konyhában.
Másnap nyakába vette a falut, és ment baráttól-barátig, hogy kínáljak nekik a lencsét. Az első azonban nem tudta elfogadni, mert már tele ette magát malachússal. A második se tudta megenni, mert elcsapta a gyomrát pezsgővel. A harmadik meg még nem kelt fel az átmúlatott éjszaka után. Így maradt hoppon szegény legény sorra minden háznál.
– Az nem járja, hogy megromoljon a lencse! – gondolta magában, hát nekiiramodott, hogy a szomszéd faluban ossza szét a finom eledelt. De ott se járt sikerrel. Mire a megyét bejárta, már mindenki csordultig volt lencsével, nem kívántak többet. Még a székes-fővárosba is felment, de a lencsének csak nem akadt gazdája.
Közeledett már az éjfél, de a számolatlan fazéknyi lencse még mind meg volt. Mit volt mit tenni, leült, és befalatozta mind az összes lencsét egyes-egyedül. Jött is az Újévi áldás, úgy pergett a forint, mint a kórházi vakolat, s pereg az még ma is végeláthatatlanul.
Hát, így történt.