BaluLap

– Na mi van? – kérdezte. Szállítója, a Magyar Turista, barátainak csak M. T., vagy Matu, szuszogott. – Ideértünk. – Hát csak hogy! – fakadt ki. – Már majd meg döglöttem odabent!

A pár szerelmesen évődött egymással a fűz alatti padon. – Mi történne, ha elhagynálak? – kérdezte a lány kacérkodva.

Volt ma International Food Fest. Indultunk egy kis marhapaprikással (csipetkét készítettünk hozzá, mert az volt megoldható),  és húsos palacsintával. (Némiképpen módosítottuk a receptet, mert nem voltak olyan hungarikumaink, mint a pirosarany, vagy a foghagymakrém, és nem sertésből volt, hanem marhából, de zseniális lett… szerintem!) A többihez már nem is kellenek szavak:

Tegnap előtt, az Introduction to C órán mondta az előadó: — Please class, let me shortly introduce you to C. Nekem ez jutott egyből eszembe: — Class, meet C. C, meet class. (And that’s how C++ was born…) Bizony.

Új rekord!

Na, most erőm is, időm is van többet írni.

Szóval, megérkeztünk. Már csak 346-ot kell aludni, és hazamegyek. Addig pár fotó:

Álmot láttam az éjjel. Különöst és kellemeset. Nem tudtam, hogy nem a valót látom, hanem egy képzeletet, egy káprázó, fura égi jelet, amiért visszaadnám mindenemet.

Belefutottam pár magyar sikerszappanba. Mármint szappanoperára gondolok. Meg kell állapítsam, hogy se a szerző, se a rendező nem dolgozik azon, hogy kitágítsa a szakmája határait, de a szereplők alulmúlhatatlanok. Lehet, hogy a dél-amerikai szappanoperák színészei is ilyen rosszak, és csak a profi szinkronszínészek dobják fel a produkciót, de azért az, amit a Jóban-rosszban és a…

Talán az eddigi legjobb országimázsfilmünk: Még akkor is, ha nem is annak készült.