BaluLap

  • Új szelek

    Filmet néztünk. Mondd hova lettél? Éjszaka jött és semmi egyéb. Múlnak a percek, romlik az emlék, új szelek fújnak új nőket eléd.

  • 11. @®© 2010

    11. @®© Ez is megvolt! Az idei jobban sikerült, mint a legutóbbi. Mondjuk az nem volt nehéz… Következzenek a képek: (Klikkre nőnek!)

  • Észrevétel

    Mióta ELTE-s vagyok, már nem ugyan úgy hangzik Morpheus mondata: “A Mátrix rabja vagy!”

  • Erkélyen a nap

    (…)Gondolatban még mindig a legénybúcsún ült, ahonnan korábban eljött. Szerette ezt a gondolatot. Szerette azt, akit búcsúztatott, szerette a gondolatot, hogy megnősül, szerette a lányt, akit el fog venni, és szerette, hogy az ünnepelt boldog volt és önfeledt.(…)

  • KÁVÉ!

    Aztán nekiálltam dolgozni. Szinte fájt, ahogy megéreztem az olajozatlan agytekervényeim lomha mozdulását, nyikorgó, krekegő döcögését. Éles fényű vészjelzőkön villogott bennem: KÁVÉT! Kávét kell innod.

  • Kényes Foltok

    A történet ott kezdődik, hogy beültem az autóba, ami a gyújtással nem csak a motort, de a rádiót is felélesztette. Abban éppen Boros Lajos tartotta szokásos műsorát – hisz legutóbb szörnyen átalakult a magyar rádiózás képe… –, és egy fiatal, kellemes hanggal beszélgetett, hogy mennyire tetszik neki az új számuk, majd hallhattam ezt:

  • Tanuld meg túlélni az apokalipszist 24 óra alatt

    Avagy Hogyan éld túl a világvégét for dummies. Kicsit kocka könyvcímek jutnak csak az eszembe, de hát… A lényeg a következő: Diana Cooper megírta a 2012 és azután című könyvét, amihez ezúttal még CD melléklet is jár, hogy azzal segítsük a túlélést!

  • Kalóz zenekarok az elmaradt fesztiválon

    Idén elmarad a Sziget fesztivál, egyelőre még vitatott okok miatt. Az elkeseredett szigetlátogatókba azonban kis reményt csepegtethet, hogy több előadó is jelezte már, ők ennek ellenére bemennek és zenélnek a szigeten.

  • Praktikus

    Darth Vader: AKÁCOS ÚT, HA VÉGIGMEGYEK RAJTAD ÉN… Luke Skywalker: (Minek iszik aki nem bírja?) Darth Vader: Él még az öreg cigány… Luke Skywalker: Figyelj, fater, gondolkodtam… Talán ez a Voldemort-os meló nem is olyan rossz ötlet.

  • A megújulásról

    George Lucas: Vader, beszélnünk kell… Darth Vader: Mond csak, amúgy is veled van az erő, meg a mikrofon is. George Lucas: Nézd… megnéztem az Avatart, és már nem igazán hiszek ebben a Blue-box film mizériában… Kell már a MotionCapture, meg a durvább speciális effektek… Tudod, az a színnel telt világ, meg a gyönyörűen animált kék…

Got any book recommendations?